A férfi, a habarcs kinyomó pisztoly, és a kerti küldetés
Van az a pillanat, amikor „csak egy kis kerítésjavítás” lesz a hétvégi programból hadművelet, amihez minimum három barkácseszköz, két kerékpáros túra és az asszony szigorú tekintete szükséges. Nálam ez most történt meg, amikor a kiskert kerítés felújítása mellett döntöttem – mert hát „az asszony szerint most már tényleg csinálni kéne valamit odakint”.
A projekt természetesen ott kezdődött, hogy „csak leugrom a boltba habarcs kinyomó pisztolyért”. Az ember ilyenkor még naivan hisz benne, hogy fél óra alatt meg is járja. Persze a valóság: három óra és még egy rezgőcsiszoló is valahogy a kosárban landolt. (Mert ugye, ha már ha ott van az ember, hát… kell az még későbbre.)
Mivel a kocsit elvitte a nagyfiú, maradt az, hogy kerékpárra pattansz. Úgy igazán férfiasan, a szerszámokat bedobva egy régi nejlonszatyorba. De a második kör után rájöttem, hogy nem vagyok huszonéves Tour de France menő, így előkerült a garázsból a kerékpár utánfutó, amit még tavaly vettem a gyerekeknek, de most tökéletesen szerszámszállító járgánnyá lépett elő. Na, így már stílusosan, hatalmas lendülettel gurultam haza, mögöttem csörömpölve a habarcs, a pisztoly, meg valami ismeretlen alkatrész, amit valószínűleg nem is akartam megvásárolni.
Otthon persze már várt „a főnökasszony”, aki a tervei szerint a Jysk hintaágy puha párnák közepette ellenőrzi a munkálatokat, hideg limonádéval a kézben és a napszemüveg mögül sasolva. Minden második mozdulatnál elhangzik a klasszikus: „Jó lesz ez, de egy picit egyenesebbre csináld, édesem.” Mondom is magamban: "Na persze, innen a hintaágyból minden ferde, ami az én kezem munkája."
A kiskert kerítés építése amúgy is a férfilélek próbája. Ásó, kalapács, habarcs kinyomó pisztoly: ez a szentháromság. Amikor a habarcs végre a helyére kerül, és te boldogan nézed, már látod lelki szemeid előtt, ahogy este felkapcsolod az új oszlopra szerelhető napelemes lámpát, ami majd fénnyel árasztja el a frissen felhúzott kerítést. (Legalábbis addig, amíg a szomszéd labdája le nem csapja.)
A nap végén, amikor már a pisztolyból az utolsó habarcs is kifogyott, a kerítés áll, az asszony elismerően bólint (persze csak egy félmosollyal, mert a teljes mosoly az következő projekt után jár), és te végre leülsz a kemping székre. És miközben a napelemes lámpa halványan pislákol a háttérben, arra gondolsz: „Lehet, hogy holnap is kerékpárra pattanok… csak most már a horgászbotot viszem, nem a habarcsot.”
